2017. november 18. szombat, Jenő  
   
 
 
Keresés
 
Keresett szó:
Hírek, események
 
Novák Ferenc Tata 85
A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában lesz március 22-én 19 órakor alapítónknak Novák Ferenc, Tatának a 85. születésnapja alkalmából rendezett előadás. Jegyeket a Bihariban is és a Nemzeti Táncszínháznál is lehet kapni.
Képek
 
Szavazás
 
Milyen néptánccal kapcsolatos rendezvényen érezted a legjobban magad az utóbbi időben?
Minden alkalommal, amikor táncházban vagyok.
Valamelyik zenekar saját klubjában, táncházában.
A Mesterségek Ünnepén.
A Szezonnyitó táncházban.
Nem volt kiemelkedő esemény.
Már rég nem érzem jól magam ilyenen...
 

Karácsony

Karácsonyi ünnepkör
 
A római liturgiában megjelölt idõszakok egyike, amely advent elsõ vasárnapjával veszi kezdetét és vízkereszt nyolcadával végzõdik. (Ide tartozó jeles napok: András napja, Borbála napja,  Mikulás, Luca napja, Ádám és Éva napja, Karácsony, Szent István és Szent János napja, újév és Vízkereszt).
 
András napja (november 30.)
A görögországi Patraszban született András apostol és vértanú "égi születésnapja". Az András napjához legközelebb esõ vasárnap advent elsõ vasárnapja. A 18. század végéig parancsolt ünnep volt vigíliával, azaz elõtte való napon tartott böjttel. Az ünnep elõtti vigíliának, böjti napnak - mint más ünnepek esetében is - a népi hitvilág mágikus erõt tulajdonított, s az adventi idõ kezdetével az apostol névünnepe nálunk éppúgy, mint tõlünk nyugatra is a szerelmi jóslás ideje volt.
Gután (Komárom megye) például, aki kíváncsi volt arra, hogy ki lesz a férje vagy a felesége, András napján egész nap böjtölt, és csak este felé evett három harapásnyi kenyeret, de azt sem nyelte le, hanem a kapcájába köpte, majd lefekvés elõtt a feje alá tette. Éjjel aztán megálmodta, ki lesz a férje, illetve a felesége. Hasonló jósló eljárások országszerte ismertek voltak. A lányok egy pohár vízbe piros almát is tettek, s a poharat az ágy alá tették, majd András napjának reggelén megitták a vizet, megették az almát, majd kiszaladtak az utcára, akit megláttak, az lett a mátkájuk. Karácsony böjtjéig  kivirágoztatott ággal jósolták meg a lányok, ki lesz a leendõ férjük. Valamilyen tél eleji naptári ünnepen levágott gyümölcsfa ágát kivirágoztatták karácsonyra, általában szerelmi jósló, néha egyéb céllal. Ha kivirágzik, a hit szerint a lány férjhez megy a következõ évben. András napján néhol szilva-, cseresznye- vagy körtefa ágát tették a lányok vízbe egy legényre gondolva. Az Ipoly mentén András elõtt kilenc nappal kilenc fajta "termõágat" tettek egy pohár vízbe. Annak a lánynak, akinek az ágai kivirágoztak, "fejére ráillett a mirtusz". Borbála napján több helyen cseresznyeágat tettek hasonló céllal vízbe. Legáltalánosabb a Katalin-napi Katalin-gally volt. Erre a célra például Eger környékén meggyfaágat vágtak. Radostyánban hasonló céllal orgonát virágoztattak - virágját udvarlóiknak adták. Ismert a szokás néhol Luca napján is. Magyarországtól nyugatra nemcsak házasság-, hanem szerencse- és egészségjósló céllal is gyakorolják e szokást.
Az ország számos vidékén volt szokásban, hogy a lányok, mikor a fonóházból mentek hazafelé, megrázták a zsúpfedeles házak ereszét, s közben kötényüket alá tartották, Úgy tartották, ha búza esett a köténybe, a lány gazdalegényt, ha rozs, zsellérlegényt kapott férjül. Szatmárban András napjakor a református lányok is böjtöltek. Este a favágó tõkére kendermagot vetettek, a ezt mondták: "András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek?"
 
Mikulás, Miklós napja (december 6.)
Szent Miklós püspök emléknapja, amely hazánkban az Oláh Miklós püspök prímás alatt 1560-ban tartott zsinat döntése szerint még parancsolt ünnep volt. A kötelezõ ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte. Szent Miklós a kisázsiai Myrában mûködött, a keleti egyháznak máig legtiszteltebb szentje. A nyugati egyházban csodatevõ híre akkor terjedt el, amikor ereklyéit 1087-ben a dél-olaszországi Bariba vitték. A 11. századtól kultusza egész Európában elterjedt, alakját egyre több legenda vette körül, és népszerûségével csak Szent Antal vetekedett. Kultusza hazánkba is korán elkerülhetett mind keleti, mind nyugati befolyásra (például a Szepességbe és Erdélybe vándorló szászok által). Emlékét helynevek, templomok, képzõmûvészeti alkotások õrzik.
Egykorú feljegyzések a halászok és révészek patrónusaként említik; a vízenjáróknak, vízimolnároknak, általában a vízi utaknak is védõszentje volt, ugyanúgy a folyók mellé települt magyarországi bencés apátságoknak. "Vízi" kultuszát csak Nepomuki Szent János mosta el, tisztelete a magyar kalmárok, tõzsérek körében is virágzott (bor- és gabonakereskedelem). Selmecbánya vidékén a bányászok patrónusaként is tisztelték. Általában a polgári élet, polgárvárosok védõje volt nyugaton, de nálunk is. A kecskeméti Miklós-templom toronykeresztjén eredetileg városvédõ célzattal szélkakas módjára forgott szobra (helyi neve: Pörgõ Miklós, Pörgetõs Miklós). Szegedi népszerûségét középkori énekek tanúsítják.
A Mikulás-napi ajándékozás részben új keletû, városi eredetû szokás - osztrák kapcsolatokra utal (ablakba, cipõbe tett ajándék) -, a gyáripar népszerûsítésének is fontos szerepe volt elterjedésében (szovjet hatásra emlegetik Télapóként az ajándékozó Mikulást). Maga a Mikulás cseh eredetû szó, a múlt században terjedt el, de a téli ünnepek ajándékozó lényeinek tulajdonképpen igen régi hagyományai vannak (német Frau Holle, francia Pere Noël, orosz 'fagyapó' 'télapó' stb. - részint szerencsét hozó, ajándékozó, részint ijesztõ, démonikus lények).
Az ajándékozásnak vannak magyar paraszti hagyományai is: fõleg a Dunántúlon és a magyarlakta területek északi részén volt ismert a Mikulás-járás; hasonló formában német, osztrák, cseh, szlovák területeken, amely részben a diákok középkori aprószentek napi "püspökválasztási" játékából ered. E szokás a 13. századtól Mikulás napjára került; plébániai diákság rekordációjával kapcsolódva Európa nagy részén elterjedt. A játék lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti õket, illetve sokszor a kíséretében lévõ ördöggel fenyítteti (az ördög, illetve krampusz alakja a Szent Miklós-legendában gyökerezik). Ismert a Mikulás-járásnak olyan formája is, ahol láncos, álarcos, gyakran szalmába burkolt Mikulás ijesztgeti a gyermekeket és a fonóházbelieket. A Felsõ-Csallóközben házról házra járó Mikulások december 5-én este - miután kikérdezik a gyerekeket jó és rossz tetteikrõl - puttonyból megajándékozzák õket.
 
Luca napja (december 13.)
Az e napon ünnepelt római katolikus szentet ma már az egyház sem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak. A legendák szerint elõkelõ szicíliai családból származott, fiatalon felvette a keresztény vallást. Szûzességet fogadott s mártírhalált halt; egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérõ oly szépnek talált. Neve a fény (lux) szóval áll kapcsolatban. A magyar néphit kétféle Lucát ismert, a jóságost és a boszorkányost. A néphit szerint a nevenapján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegõit megbüntette. Luca napja elõestéjén bosszantó tréfákat csináltak a faluban: leszedték és elcserélték, eldugták a kapukat, elsõsorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták vagy szétszedték és a tetõn újra összerakták stb. Az utcákat a magyar nyelvterület északi, kisebb mértékben a délii részén Lucának öltözött, 3-6 tagból álló alakoskodó csoportok járták
Ezen a napon kezdték csinálni a boszorkány felismerését biztosító eszközöket, amelyek rendszerint karácsony éjszakáján fejezõdtek be, ezekre a cselekményekre éppen a hosszadalmasságuk (tizenhárom napig tartó készülésük) jellemzõ. Legáltalánosabb a karácsony elõestéjéig készülõ lucaszéke, amelynek anyagát, formáját elõírás szabályozta. A többi felismerési mód (kifúrt kanál, kivirágoztatott ág) kisebb területre korlátozódott. A tizenháromféle fából készült széket a katolikusok éjféli misére a templomba, a ref.-ok pedig a keresztútra vitték, "várat kerítettek" köré (szentelt) krétával, így megláthatták a boszorkányokat, akik ökör-, bikaszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszt viseltek. Hazafelé a széken ülõnek szaladnia kellett, és mákot kellett szórnia maga után, mert a hit szerint a boszorkány üldözõbe vette, és csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott. A széket mindjárt el kellett égetnie. Ezen a napon szépség- és egészségvarázsló eljárások is szokásosak voltak, például piros almáról mosakodtak, illetve azt ették.
Míg szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerõsebb, a "démonikus" Lucát a magyarokon kívül horvátok, szlovének, szlovákok, osztrákok részesítették tiszteletben. Néhány évtized óta Svédországban Luca-menyasszonyt választanak, aki a napforduló után növekvõ fény megtestesítõje.
 
Advent (latinul: “az Úr érkezése”)
A karácsonyra való elõkészület ideje, az egyházi év kezdete, az a karácsony napját megelõzõ idõszak, amely az András napjához (november 30.) legközelebb esõ vasárnappal kezdõdik. Eredete az 5-6. századba nyúlik vissza, s eleinte heti háromnapos böjttel volt összekötve. XIV. Kelemen pápa az adventi szerdákra és pénteki napokra rendelt böjtöt, szombatra pedig megtartóztatást. Sokfelé - különösen az idõsebb asszonyok - még a századforduló után is böjtöltek. Az 1611. évi nagyszombati zsinat advent elsõ vasárnapjától Vízkeresztig a házasságkötést is püspöki engedélytõl tette függõvé. Ezért az adventi idõszak alatt lakodalmat, táncmulatságot nem tartottak. Némely vidéken az advent kezdetét a gyermekek kántálása jelezte. Mint általában a jelesebb egyházi ünnepekhez, különféle hiedelmek fûzõdtek hozzá, így például volt, ahol az elsõ hajnali misére harangozáskor a férjhezmenõ lány a harang kötelébõl három kis darabot szakított, s azt a hajfonó pántlikájában viselte, hogy a farsangban sok kérõje legyen. Erdélyben azt tartották, hogy a roráte (latinul: 'harmatozzatok' igébõl), vagyis az adventi hajnali mise alatt minden ajtót, ablakot, különösen az ólat be kell zárni, mert ilyenkor a boszorkányok állati alakban a harangozás elõl a házakba, az ólakba húzódnak, s ott kárt okoznak.
 
Karácsony
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja. Krisztus születésének december 25-ei megünneplésérõl szóló elsõ adatokkal a 4. században találkozunk. Niceai János püspök szerint Jézus születését Rómában I. Gyula pápa (kr.u. 337-352) alatt kezdték ünnepelni, majd az ünnep innen terjedt tovább. Konstantinápolyban 379-380-ban nazianzi Szent Gergely emlékezik Krisztus születésére és megünnepli napját. Antiochiában Chrysostomus szerint 386-ban Krisztus születését december 25-én ünneplik, s noha még alig tíz esztendeje, hogy a keleti egyház az ünnepet nyugattól átvette, a prédikáció hatása és a hívõk lelkesedése oly nagy volt, hogy a város templomai telve voltak. Rómában az 5. század elején az állam is elismeri karácsony ünnepét, s Honorius és Arcadius császárok e napon a cirkuszi játékok tartását is megtiltották. Jézus születésének december 25-ei megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita.
Erre a napra a következõ okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma december 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270-275) elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyõzhetetlen Nap (sol invictus) tiszteletére. Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A liturgiában karácsonynak is, a húsvéthoz hasonlóan kialakult az elõkészületi ideje (advent), majd a vigíliája (december 24.). E napra böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik Egyéb nevei: Ádám és Éva napja, karácsony szombatja, szenvedeje estéje, szenvedeste. (A katolikus és protestáns családok idõsebb tagjai karácsony vigíliáján és nagypénteken általában délig - karácsony vigíliáján néha egész nap - teljes böjtöt tartottak, semmit sem ettek, legfeljebb vizet ittak.).
Mindkét nap, karácsony napja és vigíliája számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részint kereszténység elõtti képzetekbõl, a téli napforduló, illetve az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztény jellegébõl táplálkoznak. Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete. Ezen a napon mezei munkát nem végeztek. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, fõztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tûzrevalót, a marháknak a takarmányt. Az ország északi vidékein a pásztorok vesszõcsomóval járták sorra a házakat (aprószentek-hordás). Az aprószentek-hordás magyar nyelvterület északi részén elterjedt szokás volt, még egy-két évtizeddel ezelõtt is. A pásztorok karácsony vigiliáján, december 24-én egy-egy vesszõcsomóval (pásztorvesszõ) sorra járták a házakat. A házban köszöntõt mondtak, majd a gazdasszony a vesszõcsomóból kihúzott egy-két szálat, azzal megverte a pásztorokat, azután megajándékozta õket. A vesszõnek, a rügyezõ ágnak a tavaszi és téli ünnepkör szokásaiban Európa minden táján szerep jutott. Az aprószentek, a szent vesszõ, pásztorvesszõ nálunk egyházi értelmezést hordoz. Erõs szálak fûzik a karácsonyra kivirágoztatott cseresznyeághoz éppúgy, mint a bibliai tudásfájához, ugyanakkor a Heródes által megöletett gyermekekre emlékeztetõ szimbólum ( aprószentek napja), amely a karácsonyi jókívánságokkal együtt az állatok megszaporodását is szolgálja.
Ugyancsak december 24-én volt szokásban a paradicsomjáték, ami egy több szereplõs dramatikus játék, amely Ádám-Éva napján kerül színre és a bûnbeesés történetét szedi párbeszédbe. A középkori misztériumjátékoknak kedvelt jelenete volt, gyakran a játék a paradicsomjáték jelenetével kezdõdött, s a passióval, illetve a feltámadással ért véget, bemutatva így a megváltás egész történetét.
 A római katolikus családok régebben egész nap böjtöltek, s csak az esti harangszó után kezdõdött a karácsonyi vacsora kialakult szokásrendjével és ételeivel, amelyek között elsõ helyet kapott az ostya, a fokhagyma, az alma, a dió és a mákos tészta. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtbõl és megengedte, hogy a hivõk egyszer napjában jóllakjanak, sok helyen az ünnepélyes vacsora helyett a karácsonyböjti ebéd honosodott meg. Az ebéd vagy vacsora elõtt az állatokat is jóltartották. Az ország sok helyén szokásos volt az éjféli miséig dióra kártyázni.
 Az éjféli miséhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás fûzõdik. Aki feláll a Luca székére, meglátja, kik a boszorkányok. Az a lány, aki harangszókor a kútba tekint, meglátja jövendõbelijét. A szerelmi jóslás egyéb változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és idõjósló eljárást a következõ évre vonatkozóan. Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz. A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az elsõ látogató, a tehén bikát, ha lány, üszõt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén a gazda elõvette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán errõl itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek. Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst.
Étkezés elõtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következõ esztendõben szerencsések és egészségesek legyenek. Karácsony böjtjén a család minden tagjának viselkedését figyelemmel kísérték, mert azt tartották, hogy ahogy ezen a napon viselkednek, úgy fognak viselkedni a következõ esztendõben is. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, s ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdõdött betlehemezés, továbbá a kántálás, kóringyálás, angyali vigasság; Zobor vidékén a parázsolás.
Általában jellemzõ a karácsonyi szokásokra és hiedelmekre a jövõ évi termékenység, bõség, szerencse biztosítása valamilyen módon. Szokásban volt karácsonykor és a karácsony körüli napokon dramatikus játékokat elõadni. Állatalakoskodás csak szórványosan fordult elõ karácsonykor.
 
Betlehemezés, betlehemes játék
Több szereplõs dramatikus játék; a legnépszerûbb karácsonyi paraszti misztériumjáték, pásztorjáték. Hazánkban a középkorból magyar betlehemezés nem maradt fenn; az elsõ magyar szövegek a 17. századból származnak, s iskolai elõadás céljára készültek. A 19-20. századi paraszti betlehemezés középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselõ betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka áll. A betlehemezõk házilag készített, jászol vagy templom alakú betlehemet hordoznak magukkal. Két fõ formáját ismerjük, az élõ szereplõkkel és a bábokkal elõadott bábtáncoltató betlehemezést. Több táji típusa alakult ki. Fõbb jelenetei a következõk lehetnek: a betlehemezés kezdõdhet a szálláskereséssel: József és Mária szállást keresnek, de a király, gazdag ember, kovács stb. nem ad szállást s az istállóba utasítja õket. A játék bemutathatja a keményszívûség büntetését is. A következõ jelenetben az angyal költögeti a mezõn alvó betlehemi pásztorokat s az újszülött Jézushoz küldi õket. A pásztorok elmennek az újszülötthöz s ajándékokat adnak át neki. A játék részét képezheti a  Heródes-játék is, ezt azonban néha külön, vízkeresztkor adják elõ (A Heródes-játék tartalmazhatja a napkeleti bölcsek találkozását Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti a bölcseket, hogy kerüljék el Heródest, továbbá a napkeleti bölcsek látogatását Jézusnál, azután Heródes dühöngését és esetleg a betlehemi gyermekgyilkosságot is).
A betlehemezés fõszereplõje a süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései a humor bõ forrását képezik. A pásztorok félreértik az angyal latin szavát; tudatlanok de jószívûek és csekély javaikból szívesen adakoznak. Táncolnak, furulyáznak, énekelnek is. A betlehemezést adománykérõ formulák zárják be. A magyar betlehemes játékszövegekben több szövegcsoportot különböztethetünk meg. A legarchaikusabbak az erdélyi játékok, ezeket néha felnõtt férfiak adják elõ, s a pásztorok álarcot is viselhetnek. Egyik érdekes példája a Dunántúlra települt bukovinai székelyek csobánolása. A dunántúli játékokban a pásztorok gyakran antikizáló neveket viselnek, mint Maksus, Koridon, Titirus s a barokkos irodalmi divatot tartották fenn. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerû, szemléletes formában mutatkozik meg e játékokban.
 
Karácsonyi vacsora
A karácsonyi ünnepkör egyik legjellegzetesebb szokáscselekménye volt a római karolikus és görög-keleti vallású népességnél. A szegényes böjtös ételek és a gazdag, sokfogásos étrend kettõssége jellemzi az ország több területén. E kettõsséget fokozzák azok az elképzelések, amelyek szerint ilyenkor sokat és sokfélét kell enni (ezzel függ össze a nyelvterület déli részén ismert bõvedeste, bõvödeste elnevezés, amely egyébként a Drávaszögben, Ormánságban, Kiskunságban, szilveszteri vacsorát jelent).
 Sok helyütt jellemzõ az ételek sorrendjének és a fogások számának szigorúan megszabott rendje is. A karácsonyi vacsora gyakran ünnepélyes külsõségek között zajlott, ezt fokozták a különlegesen megterített karácsonyi asztal, valamint bizonyos elõírások és tilalmak. Az utóbbiak közül kettõ volt országszerte elterjedt: az asztalra könyöklés tilalma, amelynek meg nem tartása esetén a hit szerint kelést kapnának, "nyomorultak" lennének a csirkék stb.; valamint az asszonyok felállási tilalma: ha nem ülik végig a karácsonyi vacsorát, nem ül jól a kotlóstyúk a következõ évben.
A karácsonyi aztsal megterítése a karácsony szokásrendjében fontos helyet foglalt el. Elsõsorban a nyelvterület nyugati, északi és déli részén élt intenzíven. A cselekmény lényege: a karácsonyi vacsorához az asztalt különlegesen ünnepélyes módon terítik meg; rá és alá különbözõ gazdasági és házieszközöket, ételeket, valamint gabonamagvakat, szénát, szalmát stb. helyeznek. Ezeket hosszabb-rövidebb ideig otthagyják, majd leszedés után különbözõ célokra felhasználják. A felhasználás általában mágikus célú, de sokszor másodlagosan kapcsolódik a cselekményekhez ilyen magyarázat. A leszedés leggyakoribb idõpontja aprószentek napja, ritkábban újév, néha vízkereszt napja. Szórványosan ismert az a hit, hogy azért készítik a karácsonyi asztalt, hogy a következõ év termékeny legyen, a család bõségben éljen, illetve a karácsony éjjelén látogató angyalok, halottak, Kisjézus stb. szállást és ennivalót találjanak. A karácsonyi asztalra és a karácsonyi asztal alá helyezett tárgyak közül legáltalánosabb volt a szalma és széna, valamint a gabona és egyéb terménymagvak. Az utóbbiból általában többfélét kevernek össze, és edénybe teszik, vagy az asztalra szórják. Néhol úgy tartják, hogy a magvak a jövõ évi jó termést, a bõséget biztosítják. A leszedés után a baromfinak adják a magot, sok helyütt azért, hogy nagyobb legyen a tojáshaszon. A karácsonyi asztalra és alá helyett gazdasági és házieszközök (ekevas, járom, lószerszám, borona, asztal lába köré csavart tehénlánc, kaszakõ, néhol sodrófa, mángorló, ácsszerszámok) odahelyezésének célja az, hogy ezek az eszközök hatékonyabbak legyenek. Az ácsszerszámok karácsonyi asztalra helyezésének egyházi indítékai lehettek; a mai magyarázatok legtöbbje az ács Szent József emlékére hivatkozik. A karácsonyi vacsorán el nem fogyasztott, hosszabb idõre a karácsonyi asztalra helyezett ételeknek a szerszámokhoz hasonló szerepük volt: a só - a hit szerint - alkalmassá lesz tehenek, méhek megvarázslására, gyógyítására, a bors a gúnár vagy a kakas férfiasabbá tételére, a fokhagyma gyógyító erõt nyer, a méz a torokfájás hathatós gyógyszere lesz, a tojás az állatok egészségét biztosítja, stb. Ma már ritkán fûzõdik hozzájuk az az eredetinek feltételezett hit, hogy a karácsonyi asztalra helyezett ételek a karácsonykor látogató természetfeletti lények ellátását szolgálják. E magyarázat inkább a karácsonyi asztalra helyezett kenyérrel kapcsolatban ismert.  A karácsonyi asztal szokásának szerteágazó kapcsolatai és a múltba messze követhetõ gyökerei vannak. Dél- és Közép-Európában antik hagyományok továbbélésével is számolni kell (például a római Saturnalia, Vota, Compitalia ünnepén különbözõ áldozati szokások, vagy a természetfeletti lényeknek éjszakára terített asztal; a panspermia antik gyökerû termékenységvarázsló áldozati cselekménye, stb.). A 20. századi Európában a karácsonyi asztal legteljesebb formájában ott található meg, ahol a karácsonyfa nem terjedt el, tehát elsõsorban szláv területen.
A növények és a fény kultikus alkalmazásában gyökerezõ, ókori elõzményekkel rendelkezõ karácsonyfa-állítás szokásának korai elõfordulásai az újkor kezdetétõl ismertek Európában, fõleg német területrõl. Ezek részint az épületek belsejét az ünnepekre feldíszítõ zöld ágak, részint különbözõ alkalmakra készült, ajándékokat hordozó fák. Bizonyos értelemben a paradicsomkertbeli tudás fája is elõde a karácsonyfának. A jelenleg szokásos karácsonyfát már meghatározott idõpontra állították, hagyományossá vált, jelképes díszekkel gyertya(fények), gyümölcsök, sütemények, papírdíszek. A karácsonyfa-állítást elõször Elzászból jegyezték fel a 17. század elejérõl. Ettõl kezdve mint prot. családi szokás terjedt, elõször német területen. Keresztény szimbolikája a 18. században alakult ki. A 19. századtól indult világhódító útjára. Jelenleg szinte világszerte ismert, az európai kultúrától befolyásolt területeken általában elterjedt. Európa keletebbre fekvõ országaiban - így hazánkban is - a 19. század elsõ felében jelent meg arisztokrata, majd polgári körökben.
A karácsony este évkezdõ, jövõ évet befolyásoló és jósló jellegét a karácsonyi asztalon kívül elsõsorban a karácsonyi vacsora egyes ételeihez fûzõdõ hiedelmek és mágikus eljárások adják. Elsõsorban azok az ételek kaptak ilyen szerepet, amelyek egyébként is használatosak mágikus tárgyként. Így a bab és a lencse általánosan elterjedt hit szerint bõséget, sok pénzt biztosít elfogyasztóinak. A mákos tészta minden fajtáját felhasználták szerelmi jóslásra, továbbá a háziállatoknak juttattak belõle, hogy azok gyarapodását és egészségét biztosítsák. Hasonló céllal kaptak az állatok a kalácsból, kenyérbõl is. Az éjjel látogató halottak, angyalok ellátását szolgálja a hit szerint az éjjelre az asztalon hagyott mákos tészta. Az alma a karácsonyi szerelmi jóslás általánosan elterjedt eszköze, de szépség- és egészségvarázslásra, valamint haláljóslásra is használatos; a dió pedig elsõsorban haláljóslásra, szórványosan gyógyításra és rontás elhárítására (aki karácsonykor rossz diót tör fel, a hit szerint beteg lesz vagy meghal a következõ évben). A sült tök és a méz a hit szerint a torokfájás megelõzõ szere; a fokhagyma a családtagok egészségét biztosítja a jövõ évre. Szokás volt néhol az alma közös elfogyasztása is abban a hitben, hogy ha valamelyik családtag eltéved, eszébe jut, kivel ette együtt a karácsonyi almát, és hazatalál.
Az Európa-szerte elterjedt hagyomány a karácsonyi bõséges lakmározás szükségességérõl igen régi gyökerû (például római kori hagyományai is vannak a téli napforduló körüli ünnepek lakomáinak). Európa több területén nem a böjtös vacsorához, hanem a karácsonynapi, ünnepi, húsos étrendhez vagy mindkettõhöz kapcsolódnak e képzetek. Az elv minden bizonnyal megelõzte a böjt egyházi eredetû elõírását. A karácsonyi vacsora egészéhez fûzõdõ alapvetõ elképzelések Európa-szerte a jövõ év befolyásolhatóságának hitével összefüggõ bõségvarázslás és termékenységvarázslás, valamint az ilyenkor látogató természetfeletti lények (család halottai, kisjézus, angyal) vendégüllátása. A magyar nyelvterületen - mint egész Közép-Európában - inkább csak a kis Jézus és kísérõi látogatására vonatkozó hit él. Az ehhez képest elsõdlegesnek tekinthetõ szokás, a halottak és õsök megvendégelése, sõt meghívása a karácsonyi vacsorára Észak-, Kelet- és Dél-kelet Európában volt szokásos még a közelmúltban is. Jellemzõ továbbá Európa sok részén az állatok jóltartása a karácsonyi vacsora ételeibõl, és általában az agrárrítusokkal való kapcsolat (például a karácsonyi kenyerek õrzése a vetésig, utolsó kéve szobába helyezése).
 
A karácsonyi ajándék, angyalfia
Ókori elõzménye a római újévi ajándék, a strena, amelyet Kalendae Januariae (január 1.) alkalmával küldözgettek egymásnak az emberek, korai megjelenési formája sütemény, (aranyfüsttel bevont) gyümölcs, szerencsét hozó gally volt. Ezeket késõbb értékes, fõleg pénzajándékok szorították ki. Céljuk a sikeres évkezdés biztosítása volt. A középkor elsõ idõszakában a karácsony és újév egy idõre esett (így az újévi és a karácsonyi ajándék nem választható el élesen), ekkor ajándékozták meg feljebbvalók alárendeltjeiket: a pápa a bíborosokat, feudális urak alattvalóikat, apátok a szerzeteseket. A magyar király is megajándékozta udvari népeit. Az újkor elején részletesebben leírt karácsonyi ajándékok között szerepel a feldíszített ág, mint ahogy maga a karácsonyfa is egyfajta karácsonyi ajándék. A német protestantizmus a 17. századtól döntõen családi ünneppé tette a karácsonyt, s ettõl kezdve az ajándékozás fõleg családi körben jutott jelentõséghez: elsõsorban szülõk ajándékozták meg gyermekeiket. Általánosan elterjedt gyermekhiedelem volt, hogy az ajándék adója földöntúli lény. A német területen a 16. században ajándékozóként fellépõ Szent Miklós az elõdje a mi Mikulásunknak, de az amerikai Karácsony apónak és az orosz gyerekeket megörvendeztetõ Fagy apónak is. A német protestantizmus szorította ki alakját saját területérõl, és náluk jelent meg elõször Jézus (Jézuska) e szerepben. 1601-bõl való német ábrázoláson Szent Kristóf vállán ülõ kis Jézus hozza az ajándékot, pontosabban Szent Kristóf tartja kezében a lombos (nem fenyõ!) fát, rajta kolbász, hurka, kenyér, perec, tisztított liba, italos edények. A kis Jézus csak az egyik ajándékot fogja.
 A karácsonyi ajándék nálunk a karácsonyfa elterjedéséhez hasonló utat járt be, s családi szokássá válása elõtt földesurak oszthattak karácsonyi ajándékot. Az ajándékot hozó személye nem egységes, az erdélyi magyarok körében az angyal ismert. A parasztságnál nagyobb arányú karácsonyi ajándékozás csak a felszabadulás után bontakozott ki, a vásárlási lehetõségek megnövekedésével. A karácsonyi ajándék-csomagokra szokás fenyõágat tûzni, amiben a karácsonyi ajándékozás korai formáinak hagyományát láthatjuk.
 
Szent István és Szent János napja (december 26. és 27.)
December 26. és 27-e, a legenda szerinti elsõ vértanúk, Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepe. A 18. század közepéig karácsony hármas ünnep volt, tehát Szent István és Szent János napját is megünnepelték, ezt követõen csak Szent István napja maradt ünnep. Az István és János nevûek ezen a két napon tartották névnapjukat, amely együtt járt a névnapi köszöntõvel és az ezt követõ áldomással. István-napi, János-napi köszöntõnek, istvánozásnak is mondták. A 18. század második felében elterjedt névnapi köszöntõknek - amelyek több más szokással együtt az I. világháborút követõ esztendõkben kezdtek elmaradozni -, rendszerint az elrecitált verses, illetve énekelt köszöntõ-szöveg is velejárója volt. A szövegek általában iskolai eredetûek. Egyikük-másikuk az ország jórészében elterjedt. A régi formákat legtovább az erdélyi és a bukovinai magyarság õrizte. Búzásbocsárdon a legények hajnalban mentek az Istvánokat és Jánosokat köszönteni. Törülközõvel kötötték meg õket, majd kivitték a kapuba, ráfektették egy sulykoló padra, és a sulyokkal rájuk vertek, ezután bort kaptak, hogy meggyógyuljanak. Az áttelepült bukovinai székelyek a legutóbbi esztendõkig köszöntöttek: hajnalban kezdték, megálltak az ablak alatt és énekeltek, majd a szobába menve valaki közülük a következõket mondta: "örvendjünk és adjunk hálát Isten szent fölséginek, hogy megadta érnünk Krisztus születése napját és azt is eltöltötte és átléptetett úgy, mint Szent István mártír és Szent János evangélista napjára. Kívánjuk, hogy Isten õ szent felsége továbbra is tartsa meg és oltalmazza minden szomorúságtól." Ezután megvendégelték a köszöntõket. A rokonokat, jóbarátokat ebédre is meghívták. A névnapot köszöntõ gyerekek diót, mogyorót, pénzt kaptak.
A római egyház szertartáskönyve Szent János napjára írja elõ a bor megáldásának szertartását. A pogány áldozati ital (libatio) emléke élt tovább abban a kora középkori szokásban, hogy a szentek ünnepén tiszteletükre bort ittak a templomban; majd, hogy a szokás egyházi értelmezése még inkább kidomborodjék, alakult ki a Szent János-napi borszentelés, ami a 13. században Németországból terjedt el. Német neve "Johannisminne", mert a pap e szavakkal nyújtotta át a bort híveinek: Igyátok Szent János szeretetét. A szertartás hozzánk is átkerült; fõleg a Nyugat-Dunántúlon és a német lakosságú városokban volt általános. A pannonhalmi fõapátságban régi idõktõl kezdve szokásban volt a borszentelés, s az újbort e naptól itták. A bort termõ vidékeken a nép is szenteltetett bort, amit fül- és fogfájás, rontás ellen használtak, a boroshordókba öntöttek belõle, hogy a következõ esztendõben is jó termés legyen. A középkorban szentelt borral kínálták meg azokat, akik búcsúzkodtak, útnak indultak, hogy Szent János áldása oltalmazza õket. A borivás áldás jellege - oda illõ énekkel - a lakodalomban, a halotti torban is helyet kapott. Némely helyeken a borral együtt almát is szenteltettek s torokfájás ellen használták. A szentelt almából a vályúba is tettek s errõl itatták meg az állatokat, hogy egészségesek legyenek. A búcsúzáskor megivott pohár bort is szokás Szent János áldása nevén emlegetni.
 
Újév, újesztendő, kiskarácsony
Január elsõ napja, karácsony nyolcada. Rómában Janus tiszteletére kicsapongással ünnepelték e napot, és az emberek újévre minden jót kívántak egymásnak, s a jókívánságokat ajándékokkal viszonozták. A római újév a Julius Caesar-féle naptárreform után került január 1-jére. Az egyház a pogány ünnep ellensúlyozására e napra rendelte el a circumcisio, azaz Jézus körülmetélésének ünnepét. A középkori Európában többféle évkezdet volt szokásban. Hazánkban az esztendõt az egész középkoron át karácsony napjától december 25-tõl számították. A január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár tette általánossá. Az új naptár bevezetése azonban nem mindenütt történt meg egyidõben.
Újév napjához az egykori karácsony évkezdõ hagyományaiból is számos hiedelem és szokás kapcsolódott. Mint karácsony napjának reggelén, elsõ látogatóként a fiúgyermeket várták. Az újévi ebéd ételeihez gyakran fûzõdtek bõségvarázsló hiedelmek. Több szerelmi jósló, idõjósló eljárás is szokásos volt e napon. Az újévi szerencsekívánás szokását napjainkig a gyermekek újévi köszöntõi õrzik. Bukovinában 10-12 éves gyermekek jártak köszönteni, s amikor azt mondták, hogy "adjon Isten ez évben termést", a zsebükbõl 20-30 szem búzát markoltak, s azt a földre szórták. A kapolyi (Somogy megye) gyermekek újév reggelén így köszöntek be a házakhoz: "Adjon Isten három bé-t, három f-et, három pé-t, bort búzát, békességet, faint fõzõ feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy butykos pálinkát".
 
Vízkereszt (január 6.)
A római egyház Epiphania Domini ('Az Úr megjelenése') névvel január 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekrõl, vagyis a háromkirályokról, Jézus megkeresztelésérõl és elsõ csodatételérõl való megemlékezés került elõtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A templomban megszentelt vízbõl, amelynek a nép különös hatást tulajdonított, minden család vitt haza; a szenteltvízzel összefüggõ hiedelmeket az egyház is erõsítette. A víz és a tömjén szentelésébõl alakult ki a házszentelés, amelyre már Mátyás idejébõl van emlékünk. A plébános ezen a napon kezdte meg hívei látogatását, beszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A protestáns vidékeken azonban a házszentelés tiltásával is találkozunk.
 
 

 
 

Bihari János Táncegyüttes | Budapest, 1072. Akácfa utca 32. | Tel,Fax: 06/1/322-2893

Linkajánló Írjon nekünk! Impresszum Laptető Vissza Nyitólap