2017. november 18. szombat, Jenő  
   
 
 
Keresés
 
Keresett szó:
Hírek, események
 
Novák Ferenc Tata 85
A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában lesz március 22-én 19 órakor alapítónknak Novák Ferenc, Tatának a 85. születésnapja alkalmából rendezett előadás. Jegyeket a Bihariban is és a Nemzeti Táncszínháznál is lehet kapni.
Képek
 
Szavazás
 
Milyen néptánccal kapcsolatos rendezvényen érezted a legjobban magad az utóbbi időben?
Minden alkalommal, amikor táncházban vagyok.
Valamelyik zenekar saját klubjában, táncházában.
A Mesterségek Ünnepén.
A Szezonnyitó táncházban.
Nem volt kiemelkedő esemény.
Már rég nem érzem jól magam ilyenen...
 

Húsvét

NAGYBÖJT
Hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak; az egyház tanítása szerint húsvét előkészületi ideje böjttel, önmegtartóztatással.
 A húsvétot megelőző böjt kezdetben csak nagypénteken és nagyszombaton volt szokásban. I. sz. 336-tól már magában foglalta a húsvétot megelőző hetet. A 40 napos böjt a 4. századtól fokozatosan alakult ki. A római egyházban a 7. század elején vált szokássá a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt. Ezt a szokást II. Orbán pápa 1091-ben iktatta törvénybe.
 Az ország sok vidékén még a múlt század második felében, a századforduló táján is szokásban volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves. Az ország több vidékén a legidősebb emberek még emlegetik a negyvenölést, ami abból állt, hogy aki tartotta, csak egyszer evett napjában.
Gyakoriak voltak a nagyböjtben tartott missiók, melyeket idegen papok tartottak. Ilyenkor mindenkinek illett gyónni és áldozni, s a gyónás előtt a haragosoknak kibékülni, egymástól bocsánatot kérni. A nagyböjti bűnbánati idő a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhájában is kifejezésre jutott. Egyes családokban tilos volt a dalolás, a fütyülés, a tánc, a muzsikaszó. Elsősorban a nagyböjt volt az ideje a különböző népi ájtatosságoknak, főként a fájdalmas olvasó végzésének. A nagyböjt egyes vasárnapjainak, illetve heteinek népi elnevezései is ismertek voltak, mint pl. „guzsalyvasárnap” (második vasárnap), „feketevasárnap” (ötödik vasárnap), virágvasárnap (hatodik vasárnap).
 
NAGYPÉNTEK
 
Húsvétot megelőző péntek, a kereszténység e napon emlékezik Jézus kereszthalálára.
Az ünnep első nyomai a 4–5. századig nyúlnak vissza. Szertartásai már a 8–9. században kialakultak; ezekben a gyász és a kereszt tisztelete, imádása domborodik ki. Bár az ősegyházban nem tartották ünnepnek, mert böjti nap volt, a kereszténység századai alatt számtalan kereszténység előtti képzet, a tavaszkezdetre utaló hiedelem, szokás kapcsolódott e naphoz. Ezek közül az utóbbi évtizedekig legismertebb volt a hajnali fürdés: pl. Felsőszemeréden hajnali 2–3 óra körül mentek a fiatalok a patakra mosakodni. A mosakodás mindig a víz folyásával szemben és visszakézből történt. A mosakodás után a patak vizéből haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal mosakodtak, általában egészségvarázsló céllal. Némely vidéken az állatokat is megitatták a patak vizéből, máshol a lovakat úsztatták meg a folyó vizében. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, nem lesz beteg, nem fáj a szeme, fürge lesz a munkában. A lányok azt várták a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol a víz partján fűzfák voltak, odamentek mosakodni, hogy szép, hosszú hajuk legyen. A Székelyföldön éjjel 12 órakor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat és ittak belőle, majd megmosakodtak benne. A néphit vallásos magyarázatot is fűzött a szokásokhoz. A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s ezzel megszentelődött. Ezért néhol aranyos víznek is nevezik a napfelkelte előtt merített vizet.
A nagypénteki szokások második csoportjába tartozik a féregűzés. Göcsejben az ilyenkor mondott féregűző szöveg („Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!”) arra is utal, hogy valamikor Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz. Érsekcsanádon még néhány évtizeddel ezelőtt is előfordult, hogy egy-egy gazdasszony addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy a bolhák ellepjék a házat.
Egyéb tilalmak is ismertek voltak. Nem volt szabad például a szárnyas állatot levágni, nehogy dögöljenek az állatok. Szántani sem volt szabad, mert e napon Jézus a földben volt. Ugyanakkor Göcsejben délután a kora tavaszi veteményeket vetették.
A keresztény középkorba vezethető vissza a nagypénteki  tűzgyújtás, annak emlékezetére, hogy hajnalban, amikor Jézust Pilátus elé vitték, a szolgák és katonák tüzet gyújtottak és amellett melegedtek. Nógrád, Heves több helyén ismert ez a magyarázat. Felsőpetényben az I. világháború előtt nagypénteken este tüzet gyújtottak a templom mellett, annak emlékére, hogy amikor Jézus sírját őrizték, a tűz mellett virrasztottak. A tüzet a suhancok és a legények szórakozásból át is ugrálták. Az egykori vallásos tárgyú cselekmény profanizálódását szemlélteti a nagyhindi szokás, ahol nagypénteken hajnalban a férfiak azért rakták a tüzet – a szomszéd faluval határos részben –, hogy a termést a jég el ne verje. Néhol e napon gyakorolták a Pilátus-égetés szokását (Egy Pilátust – egyes esetekben Júdást – jelképező szalma vagy rongybábu megverésel, elégetése).
 
NAGYSZOMBAT
Nagyböjt és a nagyhét utolsó napja, húsvét vigiliája. Az egyház első századaiban estefelé kezdődő szertartások és a húsvét napján éjfél után mondott mise a 10. század körül helyeződtek át nagyszombat délelőttjére.
A liturgia cselekményei közé tartozik a tűzszentelés, amit Galliában már a 8. században gyakoroltak, s a 9. századi adatok szerint mind a három utolsó böjti napon (csütörtök, péntek, szombat) gyújtott tüzet ugyanazzal a kővel csiholták. A szertartás eredete bizonytalan. Némely szerző szerint a tűzszentelés szertartása a pogány germán tavaszi tüzek elnyomása céljából került az egyházi szertartások sorába. A középkorban, amikor a szertartást még a délutáni órákban tartották, a tüzet a templom pitvarában szentelték meg, és utána szólaltak meg a harangok, jelezvén azt is, hogy elmúlt a böjt.
A tűzszenteléshez számos hiedelem fűződött: védelmet nyújtott a rossz idő, a szerencsétlenség, a tűzvész ellen, a szertartáson részt vevők a parazsat hazavitték és a tűzhelyen az előző estén kialudt tüzet ezzel gyújtották meg. A nagyszombati új tűz gyújtásának hazai szokásáról a Pray-kódex (12. század) is megemlékezik, amikor elmondja, hogy „... tegyenek tömjént a a tömjénezőbe, hintsék meg szenteltvízzel, és minden házban kioltva a régi tüzet, osszák szét az új tüzet a lakosság között”.
A szentelt tűz parazsaihoz, mint a legtöbb szentelményhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás kapcsolódott. Néhány helyen a szentelt tüzet a szántóföldekre is kivitték, hogy termékenyek legyenek, tettek belőle a libák itatójába, hogy azok egészségesek legyenek, vihar idejére a tűzre tettek, hogy a villám elkerülje a házat. Nagyhinden (Nyitra vidék) a szentelt tűz elhamvadt szenét húsvét napján napfelkelte előtt az elöljárók kivitték a földekre, és ott elszórták a búza közé, hogy ne legyen üszkös.
A nagyszombati szertartásokhoz tartozik a vízszentelés is. Azoknak a családoknak az asszonyai, amelyeknél a vízkeresztkor szentelt víz már elfogyott, nagyszombaton szentelt vízből vittek haza.
A nagyszombat délutánján tartott körmeneten az ország legtöbb vidékén a falu apraja-nagyja részt vett. Mindazok a szülők, akik csak tehették, erre az alkalomra új ruhába öltöztették gyermekeiket. A századforduló utáni évtizedekben egyre elterjedtebb gyakorlattá vált, hogy a keresztszülők keresztgyermekeiknek ajándékot küldtek: játékot, édességet, ruhafélét stb.
 
HÚSVÉT
 
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, e napon ünneplik Krisztus feltámadását. Húsvétkor ér véget a 40 napig tartó böjt (nagyböjt), a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is. Húsvét az egyházi év mozgó ünnepeinek is középpontja. Ezt a napot előzi meg hét héttel farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva pünkösd.
 Megünnepléséről már a 3. sz.-ból vannak adataink, azonban az ünnepet nem mindenütt tartották egyidőben. Bár a nicaeai zsinat i.sz. 325-ben a többségben levő nyugati vélemény alapján elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) után következő holdtölte utáni vasárnap tartassék – amely mindig a március 22. és április 25. közötti időre esik – ez az időpont húsvét megünneplésére csak a 8. sz. óta vált általánossá.
 
Hazánkban az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat szerint akkoriban négy napig tartottak húsvétot, majd a nagyszombati zsinat 1611-ben három napra, XIV. Kelemen pápa 1771-ben pedig két napra csökkentette. X. Pius pápa 1911-ben húsvét második napját is törölte a kötelező ünnepek sorából, de nálunk továbbra is megtartották. – Az erdélyi reformátusok ma is háromnapos húsvéti ünnepet tartanak.
 
Húsvét ünnepének szertartásai közül már a középkorban kiemelkedett a föltámadás megjelenítése, amely az ünnep reggelén történt. A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány megszentelése. Emellett már a 10. században említik a sonkaszentelést is. Szokásban volt még a kenyér-, a 12. század óta pedig a tojásszentelés. Ezekkel a liturgikus cselekményekkel mutatnak összefüggést a naphoz fűződött hiedelmek, szokások is. Egy 1665. évi vallomás elmondja, hogy „... az is régi bévött törvényünk, hogy minden húsvét napján határt kerülénk, azaz processiót járánk”. Székelyföldön a római katolikus vidékeken még a századforduló táján is szokásban volt, hogy a legények és fiatal házasok a templom megkerülése után végigvonultak a falun énekelve, imádkozva, majd megkerülték a határt, miközben bő termő esztendőért, békéért imádkoztak. A határkerülés után, amikor már hajnalodni kezdett, a legények színes szalaggal, cifra papírossal és hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára, ennek neve hajnalfa volt. Csíkménaságon megszentelt pimpót ástak el, hogy a határt ne verje el a jég. Ünnepélyesen, a pap részvételével ment végbe a zalaegerszegi határkerülés, amelyet az 1850-es években még tartottak. A szokás, amely más európai népek körében is ismert volt, kereszténység előtti képzetek továbbhordozója: a körüljárt terület, a tavaszi vetések megvédése a gonosz, a fagy, a jégverés stb. ellen
 
Országszerte szokásban volt római katolikus vidékeken húsvétkor a hajnali keresztjárás vagy Jézus-keresés, amely után többfelé a patakra mentek mosakodni, hogy frissek, egészségesek legyenek. Számtalan hiedelem fűződik húsvét vasárnapján szentelt ételekhez is, amelyeket Zalában a nagyszombati körmenetre is magukkal vittek. Mint sok szentelményt, ezek maradékait is mágikus tárgyként használták. A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját is megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket. Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához - ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.
 
Köszöntő szokások is ismeretesek voltak húsvétkor. Húsvét második napja hétfő, a városokban és ma is szokásos húsvéti locsolás, másutt a húsvéti korbácsolás ideje. Húsvét hétfőjén és fehérvasárnap, – húsvét vasárnapját követő vasárnap volt szokásban a komatálküldés. Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket. A gyermekek húsvéti megajándékozása (nyuszi által hozott édesség, tojás) újabb eredetű városi szokás.
 
 
Húsvéti locsolkodás
Katartikus, termékenységvarázsló  jellegű népszokás. Az egész ország területén ismert.
A húsvéti locsolás ősi katarktikus rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. A legények előre megszervezett köszöntős felvonulásai zászlóval, zenével szintén nem ősi formát tükröznek.
A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Szeged vidékén a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás. Kedden a lányok locsolták a legényeket.
A húsvéti locsolás köszöntő versei csekély eltérésekkel országosan ismertek, nem népi eredetűek. Szórványosan ismertek csak népiesebb köszöntőszövegek. A húsvéti locsolást a környező népek jelentős része is ismeri, de a vesszőzést is megtaláljuk hasonló célzattal.
 
 
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon

 
 

Bihari János Táncegyüttes | Budapest, 1072. Akácfa utca 32. | Tel,Fax: 06/1/322-2893

Linkajánló Írjon nekünk! Impresszum Laptető Vissza Nyitólap