2018. január 18. csütörtök, Piroska  
   
 
 
Keresés
 
Keresett szó:
Hírek, események
 
Novák Ferenc Tata 85
A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában lesz március 22-én 19 órakor alapítónknak Novák Ferenc, Tatának a 85. születésnapja alkalmából rendezett előadás. Jegyeket a Bihariban is és a Nemzeti Táncszínháznál is lehet kapni.
Képek
 
Szavazás
 
Milyen néptánccal kapcsolatos rendezvényen érezted a legjobban magad az utóbbi időben?
Minden alkalommal, amikor táncházban vagyok.
Valamelyik zenekar saját klubjában, táncházában.
A Mesterségek Ünnepén.
A Szezonnyitó táncházban.
Nem volt kiemelkedő esemény.
Már rég nem érzem jól magam ilyenen...
 

Nagyböjt

Nagyböjt
 
A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó, Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére szentelt időszak a testi-lelki megtisztulás ideje. Hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is. Kezdetben a keresztelésre való felkészülési idő volt, ugyanis az ősegyházban évente mindössze kétszer kereszteltek: húsvétkor és pünkösdkor. A csecsemőkeresztelések általánossá válása után a nagyböjt átalakult a bűnbánattartás és a böjtölés idejévé. A legtöbb vallás ismeri a böjtöt, ilyenkor a lélek és a szellem is megtisztul a testtel együtt. A legtöbb nagyünnepet böjti időszak előzi meg, a keresztényeknél ugyanúgy, mint a zsidóknál vagy a mohamedánoknál.
 
A böjt szigorúsága sokszor változott, és tájanként is különbözött a történelem folyamán. Általában fokozatosan enyhültek a feltételek, az öregek azonban sok helyen ezeket az enyhítéseket nem fogadták el, továbbra is a régi módi szerinti szigorúsággal böjtöltek. A  4. századtól kezdett kialakulni a negyvennapos böjt szokása. A 7. századra általánossá vált a római egyházban, II. Orbán pápa pedig 1091-ben törvénybe iktatta. A magyar kereszténység első századaiban megkövetelték a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást, következésképpen csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és azt is csak naponta egyszer. A 20. század elejére enyhült a helyzet, az egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek. A nagyböjt többi hétköznapján enyhített böjt volt, vagyis az egyszeri étkezés helyére az egyszeri jóllakás lépett, de az öregek ettől jóval szigorúbb böjtöt tartottak.[1] Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Előfordult, hogy a böjtös eledelek számára külön edényeket használtak. A nagyböjti bűnbánat különösen kemény fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott, a nagyböjt ideje alatt csak negyvenszer, vagyis naponta csak egyszer evett, naplemente után.
 
Elterjedt böjti ételek voltak a korpából készült savanyú cibereleves[2], tejleves, bableves, tésztaételek, sós vízben főtt bab, olajos káposzta, főzelékek, aszalt gyümölcsök, tojás- és halételek. A füstölt húst, szalonnát régebben a kemencébe rakták, az ajtaját betapasztották, húsvétra bontották ki. Voltak, akik kanalukat a tisztaszobában egy szentkép mögé dugták. Szokás volt, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták és csak húsvétkor vették elő őket.
Böjt idején tilos volt a hangos, zenés mulatság, a lakodalom, a színjáték, sőt még a bírói tárgyalás és a testi büntetés is. Nem illendő ilyenkor esküvőt, zajos mulatságot rendezni, általában csöndesebb az élet. A nagyböjtben sokan nemcsak a megszokott mennyiségű étel fogyasztásától tartózkodtak, hanem a nemi élet és a dohányzás örömeitől is. Egyesek nem nyiratkoztak és nem borotválkoztak.
A nagyböjti időben a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhát, félgyászt viseltek. A viseletben is megmutatkozik az időszak bűnbánati jellege, az önmegtartóztató, visszafogott magatartás.
 
A nagyböjt első napjának elnevezései – hamvazószerda, böjtfőszerda, böjtfogadószerda, hammazószerda (bukovinai székelyeknél), fogöblítőszerda (Székelyföldön tréfásan), szárazszerda, aszalószerda, tisztaszerda (a sokác, horvát čista sreda átvétele) – utalnak egyrészt a hamvazás egyházi és laikus szokására, másrészt a böjt kezdetére. Az elmúlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamut a pap megszenteli, uána pedig következik a hamvazás: a pap keresztet rajzol a hívek homlokára „Emlékezzél ember, hogy porból vétettünk, porrá leszünk!” mondat kíséretében.[3]
A népi hagyományokban is jelentős szerepe van a hamvazkodásnak, aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. A templomból hazatérők összedörzsölték a homlokukat az otthon maradottakéval, hogy azoknak se fájjon a fejük (Csongrád m.). Máshol e napon nem gyújtottak tüzet (Dány, Pest m.). Volt, ahol a gazdasszony hamuval szórta körbe a házat, hogy a bűn, baj, kár elkerülje a családot (Kiszombor, Csongrád m.). A moldvai Pusztina faluban a templomi hamvazásról hazajövet az asszonyok meghamvazták a tányért, tálat, kanalat és csak utána fogtak munkához. Apátfalván (Csongrád m.), Szajánban (v. Torontál m.) régebben szokás volt az is, hogy férfiak jártak házról házra és egyikük hamvazott, jutalomért cserébe. A hamvazás tréfás formájára is van példa, Szajánban (Vajdaság, v. Torontál m.) a múlt században a legények vödör kormos vízzel, rossz meszelővel az útjukba kerülő lányokat „möghamvazták”. Az ilyen lányról azt tartották, hogy a következő farsangkor férjhez fog menni.
 
A nagyböjti vasárnapoknak és heteknek sokszor külön nevük volt. Az elnevezések utalnak az elvégzendő munkára – pl. szövés-fonás befejezése (guzsahét), virágmagok elültetése (virághét), nagytakarítás, meszelés (fehérhét) –, az időszak jellegzetességeire (zaj tilalma – süketvasárnap). A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közötti három napnak semmihét, húshagyóhét, gyakrabban csonkahét volt a neve.
Az ötödik hét és vasárnap neve: feketehét, feketevasárnap, kereszthét, keresztvasárnap. Az elnevezés onnan eredt, hogy e hét szombat délutánján a templomokban fekete lepellel borították le Jézus alakját és a szentek képeit. Ilyenkor általában szigorúbb böjtöt tartottak, feketevasárnap pedig a lányok és menyecskék fekete ruhában mentek a misére. Szokásban volt, hogy ebédre mákos tésztát főztek, mert a mák fekete színe is a gyászt jelképezte. A tésztát hosszúra vágták, hogy a kender hosszúra nőjön.
A nagyböjt utolsóelőtti hete a virághét, amely a virágvasárnappal,  Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepével zárul. A római egyház elnevezése szerint pálmavasárnap (Dominicca palmarum), nevét a már a 7. században ismert pálmaszentelés szokásáról kapta. Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a korán bimbózó ágakkal – fűzfa, rekettye – helyettesítették. Magyar nyelvterületen barkát szentelt a pap a nagymise előtt, ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik. Néhol a barka begyűjtésének is kialakult hagyományai voltak, sok helyen az iskolás gyerekek a tanító vezetésével mentek a közeli erdőbe a barkáért. A szentelt barka nagyrabecsült népi szentelmény: jósló, varázsló, rontáselhárító tulajdonságokkal ruházták fel. A matyóknál az eladó lányt megveregetik a szentelésről hazahozott barkával, hogy minél hamarabb férjhez menjen. A szegedi tájon a család mindegyik tagja hideglelés ellen elnyel belőle egy-egy szemet, több helyen pedig torokfájáskor nyelik. Mennydörgés, villámlás, jégeső elhárítására a kapufélfába tűzték vagy elégették. Az állattartásban és a földművelésben is hatásosnak bizonyult a szentelt barka: kert végébe tűzték, hogy elűzze a férgeket, a tehénistállóra tűzve biztosították a jó tejhozamot.
 
A nagyhét
A nagyböjt kitüntetett ideje a nagyhét, különösen annak három napja: nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. A reformátusok bűnbánó hétnek is nevezik. Sokan mindegyik napon, akár naponta kétszer is elmennek ilyenkor a templomba. Az időszak a természet tavaszi újjászületésével kapcsolatos analógiás jellegű megújulás, a testi-lelki megtisztulás ideje. A nagyhét első napjaiban befejezik a házi előkészületeket: szerdáig meszeltek, tapasztottak, mostak, takarítottak, kijavították a melléképületeket, kitisztították az istállót, rendbetették a  szerszámokat, rendbetették az elhunyt hozzátartozók sírjait. Csütörtöktől az egyházi tevékenységek, szertartások voltak jellemzőek, e három nap a lelki megtisztulás ideje.
 
Nagycsütörtök Jézus szenvedésének kezdete, ilyenkor „a harangok Rómába mennek”, és csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Helyükre a kereplő, deszka, fakalapács, csörgő lép, ezekkel a zajkeltő eszközökkel hívják a gyerekek a híveket a szertartásra (ebben a szokásban nem nehéz felfedezni a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyomait). Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték. A jugoszláviai magyar adatok arra utalnak, hogy ilyenkor spenótot, fiatal csalánt főztek, hogy jó termés legyen. Zajkeltéssel járó, gonoszűző szokás volt az ún. pilátusverés, pilátuségetés is: a gyermekek a templomban nagy lármát csaptak, verték a padokat, egyes helyeken a templom ajtaja előtt felhalmozott ládákat, padokat.
Liturgikuis szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Régen a királyok, hatalmasok tizenkét szegény sorsú ember, a papok pedig híveik lábát mosták meg. A liturgikus gyakorlat népi sarjadéka, hogy Gyergyószentmiklóson a pap tizenkét gyermek lábát mossa és csókolja meg. lstensegíts bukovinai székely faluban akadtak módosabb gazdák, akik tizenkét meghívott szegény ember lábát mosták meg, majd meg is vendégelték őket.
Jézus olajfákhegyi virrasztásának emlékére az idősebb asszonyok a kálváriára vagy az útszéli keresztekhez vonultak. Itt a fájdalmas olvasót végezték, és alkalomhoz illő énekeket énekeltek az Úr kínszenvedéséről, Mária anyai fájdalmáról.
 
Nagypéntek Jézus keresztrefeszítésének emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A nap nevezetes szertartása a csonkamise, amikoris a mise bizonyos részei elmaradnak és a pap az előző napon felszentelt ostyával áldozik. A középkor óta ismertek a körmenetek, passiójátékok. A legtöbb templomban rendeztek a szenvedéstörténet felidézését, átélését szolgáló passióolvasást és passió-előadásokat, volt, ahol külön játékszínben került rá sor. Általánosan elterjedt a szentsírlátogatás és -őrzés. A pénteki napot általában szerencsétlennek tartották, különösen a nagypénteket. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat. Nem mostak, mert a ruha viselőjébe villám csapna, nem sütöttek kenyeret, mert az kővé vált volna. A nagypénteki hajnali fürdésnek különféle magyarázatokat adtak, tartották szépség- és egészségvarázslónak, a szeplő ellenszerének, gyógyító hatásúnak, termékenységvarázslónak. A nagypéntek hajnali vizet nevezték aranyvíznek, aranyosvíznek is. A hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis sem menet, sem jövet, sem közben nem volt szabad megszólalni. Menyhén a gyerekeket azért küldték a patakra, hogy ne legyenek lusták, Mohiban pedig azért mosakodtak a patakban, hogy ne fájjon a szemük. A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló céllal. Nagypénteki szokás a féregűzés. Göcsejben az ilyenkor mondott féregűző szöveg („Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!”) arra is utal, hogy Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz.
 
Nagyszombat jellegzetes szertartása a keresztelővíz- és tűzszentelés. Az előző évi szentelt barkára csiholnak tüzet, és ennek a lángjánál gyújtják meg a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét. Mint a legtöbb szentelményhez, az új tűzhöz és a szentelt vízhez is számtalan hiedelem és mágikus eljárás kapcsolódott. A szentelt tüzet a szántóföldekre is kivitték, hogy a föld termékeny legyen, parazsából tettek a libák itatójába, hogy azok egészségesek legyenek, szórtak a búza közé, hogy ne legyen üszkös, dobtak a kemencébe, hogy elhárítsák a jégesőt, megfüstölték vele a jószágokat, hogy egészségesek legyenek. A szentelt vízzel meghintették az udvart, hogy kígyók, békák ne járják, az állatokat és magukat is, hogy megvédje őket, szerencsések legyenek. A harangok megszólaláskor is szokás volt féregűző mondokákat mondani. („Kígyók, békák szaladjatok, megszólaltak a harangok!”)A nagyszombaton tartott feltámadási körmeneten az ország legtöbb vidékén a falu apraja-nagyja részt vett. A középkorban a körmenetet még húsvétvasárnap hajnalban tartották, az újkorban hozta előre az egyház nagyszombat estéjére, délutánjára.
 
Böjti játékok
Az ifjúság körében a szórakozási, mulatozási tilalmak ellenére jellegzetes szokások, játékok alakultak ki. Az elsősorban a böjti vasárnapokon a fiatalok összegyűltek, és énekszóra táncoltak, játszottak. Gyakoriak voltak ilyenkor a labdajátékok, a csülközés vagy kecskézés.[4] A legismertebb böjti lányjáték a karikázás. Nógrádverőcén és Kaplonyban (v. Szatmár m.) a sajbózás[5], mancsozás[6]. Jellegzetes játék a szinalázás.[7] A falun végigvonulva a lányok és legények kapus játékokat játszottak.
Virágvasárnap volt szokásos a zöldághordás, villőzés, kiszézés. A tavasz megjöttét köszöntő énekes, táncos, dramatikus felvonulás az ország északi területein a kisze kivitele[8] és a villő behozatala[9] formájában (kiszehajtás, villőzés), a Dunántúlon, főként annak déli részén zöldághordás és leányjátékok formájában ismert.
 
 
Forrás:
Magyar néprajzi lexikon
Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság.
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek haza és közép-európai hagyományvilágából. Szeged, 1975.
Tátrai Zsuzsanna–Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, Planétás Kiadó, 2. kiadás, 1997.


[1] Az idősek szerint a böjt különösen érdemszerző az Úr előtt, ezért sokszor fogadalmaikat, imádságaikat, olykor még babonás praktikáikat is iparkodtak böjttel kedvessé tenni. Így az asszonyok közeli búcsújáróhelyekre éhnyálon, azaz étlen-szomjan szoktak elmenni, hogy kéréseik ezzel még biztosabb meghallgatásra találjanak a csodatevő Szűzanya előtt. Nyilván hajdani kultikus, de egyelőre tisztázatlan háttere van annak a gyakorlatnak is, hogy a szegedi, kalocsai tájon a hagyományőrző asszonynép között sokan akadnak, akik a nagyböjt péntekjeit, különösen pedig a nagypénteket három, esetleg hét szem búzán tartják meg.
[2] A cibereleves készülhetett rozs- vagy búzakorpából, amit nagy cserép- vagy faedénybe tettek, s forró vizet öntöttek rá. A néhány nap alatt megerjedt korpáról a savanyú levet leszűrték. Kölest, hajdinát, kukoricát főztek bele, liszttel, tejföllel habarták. Az aszaltgyümölcsből főzött savanyú levest is ciberének hívták.
[3] A hamu már az Ószövetségben is a bűnbánat szimbóluma. Eleinte a hamuval való megszórás csak a nyilvános bűnbánók szertartása volt, azonban a hívek közül sokan csupa alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. A XIV. században, a nyilvános vezeklés megszűntével lett általánossá a hamvazás szertartása mint a nagyböjt kezdete.
[4] A játék megcélzandó eszköze, a „kecske(bak, csige, csüge, csülök, geda) egy háromfelé elágazó, kb. 25–30 cm-es gally, amely így három lábra állítható. A kecskét kb. 3 m-nyi átmérőjű köralakban elkerített helyen a puszta földre állítja fel az őr (csősz, pásztor, csigész), szemben vele a hajítók foglalnak helyet rádobásnyi távolságra, kezükben a hajítófákkal (kb. 60–70 cm hosszú, alig észrevehető görbületű hajítóbotok). Miután az őr félreállt, a hajítók sorra megcélozzák a kecskét, hozzádobják botjaikat. Ha eltalálták, mindegyik a maga hajítófájáért szalad, hogy gyorsan visszahozza. A csősznek előbb vissza kell állítania helyére a kecskét, majd űzőbotjával (kb. 1,5 m hosszú hajlékony, vékonyabb bot) a visszafelé futó hajítókat kergeti. Akit botja végével elért, az lesz az új őrző.
[5] Nevét a sajbó szóból nyerte, mely a német Scheibe (’korong’) magyaros formája, a szokás is német eredetű. A böjti vasárnapok estéin tüzet raktak a fiatalok. A legények 3–4 méteres botra tűzték az elkészített fakarikákat (sajbókat), megtüzesítették, majd a fejük felett meglóbálva, deszkához csapták, ekkor a sajbó elrepült. A sajbó elhajítása közben annak a nevét kiáltották, akit kedveltek.
[6] A tekézés Észak-Magyarországon ismert elnevezése. Ütőjét, a mancsütőt és az elütendő fagolyót, a mancsot a nógrádiak, főleg az Ipoly mentiek művészi ízléssel ki is faragták, vésték, a legények szerelmi ajándékként adták a lányoknak. A sportjáték sajátos elnevezését a fagolyóról (mancs) kapta.
[7] Szövege egyik változata: „Haj szénája, szénája, széna szakadékja, benne ül egy kerék asszony, kerék kis menyecske, öleld, öleld, akit szeretsz, szomszédodnak lányát, kedves Mariskáját...”. A játékosok körbejárnak, egyikük középen a körrel ellentétes irányban sétál. Az „Öleld, akit szeretsz” szövegrésznél valakit elkap a körből és csárdáslépésben táncol vele. A különböző változatoknál a külső kör mozgása is más, pl. a körben állók is párosával összefogóznak, párosforgóznak. A tánc néhol gyorsul, dobbantással is színesedik. Rendkívül változékonyan, hosszan kapcsolódik tovább különböző szövegrészekkel, amelyek némelyike önállóan is ismert játék.
[8] A lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokás Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismert. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A menyhei lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhezment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a kiszebábu kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek, és kiénekeleték azokat, akik nem adtak a kiszére ruhát. A meghordozott szalmabábu a téltemetésnek is megszemélyesítője, s amint a cselekmény végzésének ideje közeledett húsvét ünnepéhez, a halál, a tél helyébe a megúnt nagyböjti savanyú leves lépett.
[9] Zoborvidéki magyar falvakban a lányok feldíszített, villőnek nevezett fűzfaágakkal sorra járták a falut és. mindegyik ház ablaka előtt énekeltek. A magyar falvakból ismert villő elnevezés a szlovák, morva és cseh szokásokból hiányzik; valószínűleg a latin villus (’lomb’) szóból ered.

 
 

Bihari János Táncegyüttes | Budapest, 1072. Akácfa utca 32. | Tel,Fax: 06/1/322-2893

Linkajánló Írjon nekünk! Impresszum Laptető Vissza Nyitólap