2017. november 18. szombat, Jenő  
   
 
 
Keresés
 
Keresett szó:
Hírek, események
 
Novák Ferenc Tata 85
A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában lesz március 22-én 19 órakor alapítónknak Novák Ferenc, Tatának a 85. születésnapja alkalmából rendezett előadás. Jegyeket a Bihariban is és a Nemzeti Táncszínháznál is lehet kapni.
Képek
 
Szavazás
 
Milyen néptánccal kapcsolatos rendezvényen érezted a legjobban magad az utóbbi időben?
Minden alkalommal, amikor táncházban vagyok.
Valamelyik zenekar saját klubjában, táncházában.
A Mesterségek Ünnepén.
A Szezonnyitó táncházban.
Nem volt kiemelkedő esemény.
Már rég nem érzem jól magam ilyenen...
 

Északnyugati dialektus

Az északnyugati vagy mondhatjuk, nyugati palóc dialektusterület magába foglalja a Szlovákia nyugati részén élő magyar népcsoportokat, a Nyitra vidéki, a mátyusföldi, az Ipoly-vidéki, valamint a Nógrád megyei palócokat. E terület hagyományai a korai polgárosulás miatt ma már jellegtelen észak-dunántúli területen (Komárom és a régi Esztergom megye) is folytatódtak. A nyugati palóc dialektushoz szervesen csatlakozik még a részben már Pest megye területére eső régies hagyományú Galga vidék is. E táncdialektus keleti határa kb. a Mátra vidéki palóc települések tájára esik.



A nyugati és keleti palócság tánckincse lényeges vonásokban tér el egymástól, mégpedig éppen abban, ami a nyugati és középső dialektus területet különbözteti meg alapvetően egymástól. (Vö. a nyugati és középső terület általános jellemzésével.) Ez a dialektus több kisebb egységre osztható, sajátos jegyeik meghatározására azonban még nem vállalkozhattunk.
A megjelölt terület főbb tánctípusai a következők:
A leánykörtáncnak - mely az egész Felföldre jellemző általános táncfajta - a nyugati palóc dialektuson belül többfajta típusát és árnyalatát különböztethetjük meg. Egyes változatok megőrizték a nagyböjthöz és a tavaszi falujáráshoz való kapcsolódás nyomait.
A karikázó szerepében néhol vegyes párválasztó játékot találunk (pl. a mátyusföldi szinalázás). A gyermekjátékszerű formák és a gyermekdalok használata a felnőtt ifjúság körében már ritka az egész magyar nyelvterületen. A Komárom környéki Martoson élő, már fejlettebb, többrészes körtánc - az ún. kuria vagy pilikézés - is játékelemekkel színeződik (bújócska).
A nyugati palóc vidéken legáltalánosabb kétrészes (lassú és gyors) karikázókat mindig új stílusú dalok kísérik. Motívumkincsük igen egyszerű: a kört állandóan egy irányba forgató nyitó-záró lépés a lassúban, majd egyszerű „sergés” a frissben. A Galga vidéki karikázók gyakran már a csárdás motívumaival kibővülve gazdagabb s egyben újabb karikázótípust jelentenek.
A régi eszközös táncok nyomai rendszeresen feltűnnek, de nem oly általánosak, mint a Dél-Dunántúlon. A keresztbotos kanásztánc és seprűtánc mellett sok az utalás a balaskával vagy bottal a kézben járt pásztortáncra is. Nógrádból a botos pásztortánc nővel járt változata is előkerült, mely pásztoraink körében ma már igen ritka. A mátyusföldi Tardoskeddről a pásztortáncok sajátos paraszti formáját ismerjük: a váskatáncot. (Váska = két végén lánccal ellátott vízhordó rúd.) A kanásztánccal kapcsolódó „ugrós” tánctípus előfordulására e területről eddig csupán szórványos adataink vannak (Mátyusföld, a Galga vidéke).
A verbunk még megfigyelhető változatainak motívumkincse általában igen egyszerű, csak kivételesen gazdagabb (pl. Kéménd). A tánckezdő funkciójú, szóló vagy csoportos - mindig kötetlen formájú - verbunkokat a kísérődallamok nyomán nevezik el (pl. huszárverbunk, vasvári verbunk), melyek között személynevek is előfordulnak (Bábó verbunkja, Sallai-verbunk).
A csárdás regionális változatai sajátos kettősséget mutatnak. A kétlépéses csárdás alkalmazására korlátozódó lassúval szemben a friss viszonylag gazdagabb. A régi friss csárdás fő - bukós vagy mártogatós - motívuma mellett a jellemző csalogatós párelengedést is itt őrzik a legszebb formákban. Figyelemre méltó, hogy észak felé haladva, a friss csárdásban fokozatos szürkülést tapasztalunk. A nyugati palócság legdélibb nyúlványán, a Galga-vidéken találhatók a leggazdagabb frisscsárdás-változatok. A nyugati palóc vidék friss csárdásai túlnyomórészt lenthangsúlyosak, de Nógrádban néhol (Balassagyarmat környéke) már a középső dialektusterületre jellemző fenthangsúlyos csárdásstílussal is találkozunk.
A nyugati palóc dialektus délebbi részein egy olyan tánctípussal is találkozunk, mely nem jellemző az egész területre. Ez a tánc a Galga-vidéken és szegényesebb, amorfabb formáiban a nógrádi palócoknál található meg, mégpedig a lakodalmi vonulásokhoz, kísérésekhez és egyéb mulatsági alkalmakhoz fűződő mars (Galga-vidéken druzsba táncnak is nevezik). A tánc északról délre haladva egyre gyakoribbá válik, s határozott karaktert ölt, motívumkincse s szerkezete megformáltabbnak tűnik.
A nyugati palócság sajátos lakodalmi tánca a menyasszonyfektető gyertyástánc. A tánc zenéje, jellegzetes kísérő dallamai (Mikor a menyasszonyt fektetni viszik, Az árgyélus kismadár...) és koreográfiai sajátosságai (kötött, vonuló, ünnepélyes párostánc vagy kígyózó labirintusforma), a gyertyahasználat módja egyrészt régi (XVIII. század előtti) nyugat-európai táncdivatok hatására utalnak (vö. a nyugat- és közép-európai udvari gyertyástánc adatokkal, továbbá az erdélyi fejedelmi udvarban járt fáklyástánc leírásával). Másrészt szimbolikus jelentésével az ősi avató-tisztító szertartások és termékenységvarázslási rítusok körébe is beilleszkedik. (A menyasszonyfektető gyertyástánc végén a gyertyák eloltása egyrészt a szüzesség megszűnését szimbolizálja, másrészt az égő gyertya menyasszony után való dobása és az eközbeni kiáltás -,"Szaporodjatok, mint a csicsóka!" - a szokás termékenységi célzatára utal.)
A nyugati palóc vidék tánczenéjére az új stílus uralkodó szerepe jellemző. A csárdás, a verbunk és a karikázó dallamai mindig népzenénk újabb stílusrétegébe tartozó, vokális népdalok. Régi táncdallamainknak két jellegzetes típusa azonban megtalálható ezen a területen is: mégpedig a dudanóták és a kanásznóták. A dudanóták itt a friss csárdás régi kísérődallamai, a kanásznóták pedig a pásztortáncmaradványokhoz kapcsolódnak. Az északnyugati kanásznóták között gyakoribbak a kétsoros, ún. féldallamok, mint másutt.
A kanásznóta egyik jellemző regionális típusa egybevág a szlovák pásztortánc, az odzemok dallamával.
A nyugati terület általános jellemzésekor említett speciális táncrend (verbunk, friss) és a vasárnapi, mulatságon kívüli, szabadban való táncolás régies vonásai e területnek. A tánciskola viszonylag késői megjelenése (Galga-vidéken pl. csak a 20-as években) kedvez a hagyományok fennmaradásának. A tánc fő helye itt is a kocsma, de az utolsó évtizedekben még inkább éltek a szabadban való táncolás alkalmai, mint a Dunántúlon.
Az eddigi- még eléggé hiányos - gyűjtések alapján úgy látszik, hogy délről észak felé haladva a tánckincs szegényesebbé, egyszerűbbé válik, nyugat felé viszont ismét gazdagabb. A nyugati palócság tánckultúrájában feltételezhető szlovák színező hatás mibenlétét jelenlegi ismereteink alapján egyelőre még nem tudjuk konkrétan lemérni, mert az e területen élő szlovákság tánckincsének, tánckultúrájának magyartól eltérő, speciális vonásai alig mutatkoznak.
 
 
Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (Planétás kiadó)
Térkép: Kósa László - Szemerkényi Ágnes: Apáról fiára (Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó, 1975)

 
 

Bihari János Táncegyüttes | Budapest, 1072. Akácfa utca 32. | Tel,Fax: 06/1/322-2893

Linkajánló Írjon nekünk! Impresszum Laptető Vissza Nyitólap