2017. november 18. szombat, Jenő  
   
 
 
Keresés
 
Keresett szó:
Hírek, események
 
Novák Ferenc Tata 85
A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában lesz március 22-én 19 órakor alapítónknak Novák Ferenc, Tatának a 85. születésnapja alkalmából rendezett előadás. Jegyeket a Bihariban is és a Nemzeti Táncszínháznál is lehet kapni.
Képek
 
Szavazás
 
Milyen néptánccal kapcsolatos rendezvényen érezted a legjobban magad az utóbbi időben?
Minden alkalommal, amikor táncházban vagyok.
Valamelyik zenekar saját klubjában, táncházában.
A Mesterségek Ünnepén.
A Szezonnyitó táncházban.
Nem volt kiemelkedő esemény.
Már rég nem érzem jól magam ilyenen...
 

Kelet-Dunántúl

A kelet-dunántúli vagy másképpen sárközi-Duna menti táncdialektus nevét e terület alapvetően dunántúli sajátosságai alapján választottuk, noha a földrajzi értelemben vett Dunántúlon túlterjed. Tolna és Baranya megye keleti, Duna menti, Fejér megye déli és keleti része, a Mezőföld, továbbá a Duna bal parti sávja kb. Dunaföldvártól délre a Bácska felé, valamint a Dráván túli szlavóniai magyar népsziget tánckultúrája is ide kapcsolódik.



Páratlan gazdagsága és sokszínűsége révén ezt a kisebb dialektust tekinthetjük az egész nyugati dialektus legméltóbb reprezentánsának. Ez a terület már nem oly egyértelműen archaikus, mint a Dél-Dunántúl. Középpontjába esve a Duna menti népvándorlásoknak, keveredéseknek és kölcsönhatásoknak, kitéve a korai polgárosulás hatásának is oly sok különböző eredetű jelenség sűrűsödik ezen a területen, mely jelentőségét a rábaközi dialektuséhoz hasonlóvá teszi.
 
Jelentős különbség a szomszédos területekhez képest az, hogy a tánckezdő verbunk (zene: Sárköz) szórványosan felbukkan. A Decsről, Sárpilisről és Foktőről előkerült változatok a nyugati dialektus kötetlen szólóverbunkjainak legszebb változatai. Érződik rajtuk az új magyar táncstílust átható népi-nemzeti íz, a múlt századi műverbunk, sőt a tánciskolás műmagyar táncok megtermékenyítő hatása is. E táncokból azonban a folklorizáció megtisztító hatása következtében minden mesterkélt hamisság lehámlott. A verbunkhoz a népies magyar műzene termékei járulnak: a Ritka búza, a Selyem-csárdás vagy egyéb népies műdalok. A rábaközi és keleti verbunkoktól elsősorban az különbözteti meg, hogy a csizmacsapó mozgások rendkívül ritkák, és motívumainak jó része a népies műtáncok motívumkincséhez is kapcsolódik. A verbunkok szórványos jellege és főként mutatványos funkciója talán arra mutat, hogy az itt is uralkodó régi táncstílus a korábbi polgári fejlődés folytán kevésbé gátolta az új táncstílus terjedését, de ereje mégsem engedte teljesen érvényre jutni az új stílus régi típusát, a verbunkot. Több jel arra mutat, hogy a verbunk ezen a területen csak későn terjedt el. Az a tény viszont, hogy a verbunk név itt sem egyértelműen a kanásztáncot jelöli bizonyos generációk névhasználatában, hanem a lassú csárdást is (hasonlóan a nyugati palócokhoz és a Szigetközhöz) azt mutatja, hogy a verbunk egy ideig mégiscsak a tánckezdés szerepét töltötte be. Az azonban, hogy a verbunk nevet nemcsak a lassú csárdás, mint a férfitánc után következő első párostánc, hanem a kanásztánc-ugrós változatok is hordozzák, mutatja e tánckezdő jelleg késői, erőtlen és nem kizárólagos voltát. Esetleg azt is feltételezhetjük, hogy egy korábbi, új stílusú táncrendre és divatra rárakódó, Somogyból kiinduló régies divatáramlat hatásaként, újabb rétegként értékelhetjük a Duna menti ugrósokat.
 
A csárdás (zene: Sárköz) gazdag formái támogatják azt a feltevést, hogy az új táncstílus elterjedése és virágzása Sárközben erős volt, s az említett régies táncok újabb lángrakapásának Somogyból kiinduló hulláma csak részben tudta az itt erőteljesebb új stílust megtépázni. A csárdás friss (zene: Sárköz), egyedülállóan gazdag változatai azt tanúsítják, hogy e vidéken a csárdás igen mélyen gyökerező s a közelmúltban is virágzó, fontos tánctípus. A lassú csárdás itt sem tartalmaz ugyan sokkal több motívumot, mint a nyugati dialektus más részein, s itt is vannak nyomaink a lassú csárdás későbbi kialakulására. Mégis, néhány motívum, néhány fogásmód, a lassú „lejtő” előfordulása régiségére utal. A friss pedig olyan gazdag, hogy bátran állítható a szatmári vagy erdélyi friss csárdásaink mellé harmadik reprezentáns változatnak. A friss főbb motívumai, mozzanatai: egylépéses buktatás, sarkazó-aprózó lábfejfigurázások, kopogások, a páros forgás máshonnan alig ismert virtuóz, aprózó formái, a lippentős-mártogatós motívum. A csalogatós, párelengedős mozzanat különös módon csak szórványosan található meg. A lassú és friss között hangsúlybeli különbség van. A lassú fenthangsúlyos, a friss pedig lenthangsúlyos (kivételt képez néhány mezőföldi, baranyai és bácskai falu). Az egész területen a lenthangsúlyos csárdás látszik régibbnek, s a fiatalabb generációk fenthangsúlyos csárdása már újabb divatok eredménye. Talán éppen a tiszai dialektus életerősebb (a tánciskolás műcsárdáshoz is közelebb álló) stílusának terjedése magyarázza ezt. A sárközi-Duna menti friss csárdásokban a kiforgatás, a leány kar alatti forgatása kivételesen ritka, éppúgy, mint a csizmacsapás.
 
E terület nevezetes tánctípusa a cinege (zene: Sárköz), háromugrós, ugrós, de verbunk, és mars néven is élő tánctípus. Ez azonban már kevésbé őrzi a kanásztánccal való közvetlen kapcsolatot. A fogalomkeveredés viszont gyakori a sokác, horvát és szerb kólókkal, amit itt „kolé” néven emlegetnek. Az ugrós zenei anyaga már nemcsak a régi stílusú dallamokból verbuválódik, hanem délszláv, cigány és új stílusú magyar dallamok, sőt század eleji kuplék is bekerülnek a dallamrepertoárba. Közös ritmikai sajátosságuk a 2/4-es ütem és a ♪-os ritmikai értékű alapmozgás.
Az ugrós férfiszóló, páros, csoportos és csak nők által járt formákban ismert. Jellegzetes kelet-dunántúli forma a csillag alakban való összefogódzás. Az ugrós motívumkincse és szerkezete eltér a somogyi kanászverbunktól. Itt többnyire egyetlen (4- vagy 5-tagú), összetett motívum ismétléséből áll a táncfolyamat, míg a rögtönzött somogyi kanászverbunk két- és háromtagú, egyszerű motívumokból épül fel. Az ugrós menettáncként használatos formája csak a cifrából áll, s már a Duna bal parti, Kalocsa vidéki marsdivat felé mutat.
Az ugrós tánctípus északabbi, a balkáni területektől távolabbi változataiban alig találkozunk a lánc és kör formáival. Dél felé ez a forma egyre gyakoribbá válik. Feltehető, hogy a délszláv tánckincs formáinak analógiás hatása hozzájárult az ugrós tánctípus körláncban járt formáinak divatjához. Nem véletlen, hogy éppen itt keveredik a délszláv név- és zeneanyag is a magyarral.
 
A vizsgált terület egyik legfontosabb típusa a leánykarikázó. A régies, háromrészes karikázó a magyar nyelvterületen egyedül itt, mégpedig a dunántúli Sárközben fordul elő.
A három karikázórész egymástól formai, zenei és terminológiai anyagában is határozottan elkülönül. A leglassúbb az ún. babázás, szédibabázás, lépő vagy belépő kísérődallamai 11 szótagos 5/8-os dallamok, amelyekre a sárköziek számtalan lírai szöveget énekelnek. A kör állandó szűkítését-tágítását eredményező kifelé-befelé irányuló lépésvariáció kapcsolódik a horvát lánytáncok archaikus formáihoz (macarac, szremszki madarac). Az oldalt lépő ún. "rözgős" forma pedig a szlavóniai derenkázás és rezálással együtt a drávamenti horvátok drmeą r nevű táncához. (E név szintén rezgőst jelent.)
A sárközi karikázó középső része mind formai, mind zenei szempontból az új stílus vonásait hordozza. E csárdás tempójú részhez a pontozott ritmusú 4/4-es, többnyire tripodikus új stílusú és műdalanyag kapcsolódik. E részt az egy- és kétlépéses csárdásmotívum, valamint a Faröer lépés alkotja.
A sárközi karikázó harmadik friss része a „futó” vagy „ugró”. E táncrész régies dallamanyagát a 7 és 8 szótagos dudanóták jelentik. A csárdás hatására azonban az új stílusú dallamok egyre gyakoribb kísérői a karikázó friss részének. A futó rész a lenthangsúlyos futólépésből, illetve ridamotívumból áll.
A karikázó e területen szinte falvanként különbözik. A három rész nem mindenütt él, s az egyes részek különbözőképpen kapcsolódva, kétrészes formákat alkotnak. Bácskában pl. az I. és II. részt találjuk meg. Másutt, az általános divathoz hasonlóan, csak a II-III. rész él. Néhol többrészes karikázókat és különböző alkalmi formákat is találunk (pl. a decsi pihenős, az alsónyéki döccentős, a dunafalvi kis- és nagyugrós). Figyelemre méltó, hogy a dunántúli Duna menten észak felé haladva, a karikázó egyre ritkább.
 
A karikázóhoz kapcsolódva említjük meg a körcsárdást, melynek a fiatalabb generációk táncéletében itt is nagy szerepe van.
 
A lakodalmi táncok közül meg kell említenünk a szakácsasszonyok táncát, mely itt ugyancsak az ugrós típussal kapcsolódik. Lakodalmi társasjáték a fedős játék, valamint a párnástánc. Szóbeli említések állatutánzó táncról is megemlékeznek (borjútánc).
 
A kelet-dunántúli dialektus táncéletében a régi és új elemek sajátos ötvözetben jelennek meg. A régi dallamok újjal, sőt idegennel keverednek a rezesbandák, vonós cigánybandák vagy a balkáni eredetű tamburabandák előadásában.
A kocsmai táncalkalmak egyeduralkodó szerepe mellett találjuk a "játszót" vagy a "síki táncolást". A tánciskolás polgári divat együtt él a régi táncba hívási mód emlékével: a leányt kendőjénél fogva rántják a táncba. Ezen a vidéken a régi és új divat együttesen gazdag és sokrétű tánckultúrát hozott létre. Ezt a gazdagságot még fokozták a balkáni színező hatások is.
 
 
Szöveg: Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (Planétás kiadó)
Térkép: Kósa László - Szemerkényi Ágnes: Apáról fiára (Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó, 1975)
Zene: Csurgó: Sárközi tanító

 
 

Bihari János Táncegyüttes | Budapest, 1072. Akácfa utca 32. | Tel,Fax: 06/1/322-2893

Linkajánló Írjon nekünk! Impresszum Laptető Vissza Nyitólap