2017. november 18. szombat, Jenő  
   
 
 
Keresés
 
Keresett szó:
Hírek, események
 
Novák Ferenc Tata 85
A Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Művészetek Palotájában lesz március 22-én 19 órakor alapítónknak Novák Ferenc, Tatának a 85. születésnapja alkalmából rendezett előadás. Jegyeket a Bihariban is és a Nemzeti Táncszínháznál is lehet kapni.
Képek
 
Szavazás
 
Milyen néptánccal kapcsolatos rendezvényen érezted a legjobban magad az utóbbi időben?
Minden alkalommal, amikor táncházban vagyok.
Valamelyik zenekar saját klubjában, táncházában.
A Mesterségek Ünnepén.
A Szezonnyitó táncházban.
Nem volt kiemelkedő esemény.
Már rég nem érzem jól magam ilyenen...
 

Farsang

Vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig (a húsvét előtti negyven napos böjt kezdetéig) tartó időszak[1]. A szó a bajor-osztrák ’vaschang’ jövevényszóból származik, ami eredetileg csak a böjt előtti napokat jelölte. Latin nyelvterületen a ’carneval’ szó a farsang megfelelője, jelentése a hús elhagyása.
A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe, a nagy evéssel-ivással a természetet is hasonló bőségre kívánták serkenteni (analógmágia). A lakodalmak, rokonlátogatások, mulatságok időszaka, hiszen ilyenkor csak a legelemibb, házkörüli munkákat kellett/lehetett elvégezni. Bőségre hangolt alaptónus jellemzi, amely jól megfigyelhető az időszak táplákozási szokásain, jellegzetes ételein keresztül (pl. farsangi fánk).
Ebben az időszakában – a téltemetés-tavaszvárás jegyében – már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, ún. Saturnalia ünnepet [2]. A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg (történeti adatok tanúsága szerint a 15. sz. óta ismeretes és kedvelt). A királyi udvarban olasz és francia hatás, míg a városi polgárság, valamint a falusi lakosság körében német hatás érvényesült, de a szokások egyes elemeiben fellelhető antik görög és római, valamint szláv, germán pogány elem is. Az egyház az ördög ünnepének tartotta, ezért tiltotta, de gyakran a világi hatóságok se nézték jó szemmel a farsangi kicsapongásokat. Temesvári Pelbárt ferences szerzetes 1502-ben született prédikációjában a következőképp ír: „Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban az istenüknek választják az ördögöt, amit álarcos mulatsággal, fajtalan énekekkel dicsőitenek megvetvén a Krisztust.” [3]
A nyugat-európai farsangi szokások szervezettebbek, városi jellegűek, erőteljesebben fejeződik ki bennük az ellentétes világ, az év szokásainak parafrázisa. Bár bizonyos elemek nálunk is felfedezhetők (l. asszonyfarsang, álesküvő, áltemetés), szokásainkban jobban dominál az agrárjelleg. A farsang „fordított világa” megjelenik a szöveg (obszcén mondókák), a zene/zajok (kereplő, kiabálások), a gesztusok, a táplálkozás (féktelen evés-ivás) és a viselet (álarc, jelmez) szintjén is.
A farsanghoz kapcsolódik a karácsonyi ünnepkör után a leggazdagabb jelesnapi szokáshagyomány, számos formája ma is él hazánkban. Mint minden ünnepnek, a farsangnak is kitüntetett időszaka az eleje és a vége, a „farsang farka” (farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd), amikorra a legtöbb népszokás esett.
 
A farsang népszokásai:
Leginkább a farsang utolsó három napján rendeztek táncmulatságokat, amelyek gyakran elkülönültek nemenként és korcsoportonként. A legények a házakat végigjárva gyűjtöttek a muzsikusok megfizetésére adományokat, és hívogatták a bálba a lányokat. Ebben az időszakban alkalma volt a házasembereknek is a mulatságra, ilyenkor rendezték a batyus- vagy kosarasbálokat, ahol a tánc mellett az evés-ivásnak is fontos szerep jutott. Külön mulatságot rendeztek a céhek, ipartestületek, sok helyen pedig az asszonyok (l. asszonyfarsang szokása) és a gyerekek is. A farsangi mulatságoknak fontos szerepe volt az udvarlásban párválasztásban, aki farsangkor nem kapott párt, egy évig is várhatott a következő alkalomra. Épp ezért farsangkor tréfásan (vagy durván) figyelmeztették a vénlányokat, vénlegényeket, hogy itt az ideje a párválásztásnak, családalapításnak. A vénlány- és vénlegénycsúfolás fontosabb változatai: tuskóhúzás, kongózás, bakfazékdobás, szűzgulyahajtás, álesküvő. Álljon itt két csúfoló szövege példaként: „Házasodj meg vén kappan, vedd el ezt a mosdatlant!” /Nyárád mente/; „Elmúlott a hosszú farsang, búsulnak a lányok. Ettől a sok búsulástól ráncos a pofájuk.” /Vas m./.
Adománygyűjtő szokás a magyar nyelvterület nagy részén általánosan ismert, többnyire gyermekek, egyes helyen legények vagy lányok, ritkán házas emberek által előadott farsangi köszöntő (kántálás, koledálás, szőkicskézés (Hont m.), nünüzés (Nógrád m.), sárdózás (Zoborvidék) stb.). A 17. századi történeti forrásokból kiderül, hogy sok helyen a tanítók, falusi papok jövedelméhez tartozott a farsangi adomány, amely összekapcsolódott a farsang köszöntésével, búcsúztatásával és jókívánságokkal. A bekérdezés („Szabad-e farsangot köszönteni?”) után énekeltek, mondták el jókívánságaikat a ház népének, cserébe tojást, szalonnát, pénzt stb. kaptak. Az adományokat tarisznyába vagy kosárba gyűjtötték, több helyen nyársra húzták.
A farsang egyik legjellemzőbb eseménye, az maszkos, jelmezes alakoskodás, dramatikus játék. Krónikások feljegyzéseiből tudjuk, hogy már Mátyás király Itáliából hozatott álarcokat, II. Lajos pedig egy farsangi udvari mulatságban ördögálarcot viselt. A maszkos alakoskodások többségének helyszíne a falufeljáró menetek, felvonulások, esetleg a fonó vagy a kocsma, gyakran kapcsolódik hozzá adománygyűjtő szokás. A felvonulások során számos mágikus cselekedet megfigyelhető, pl. a zajkeltés, hogy elűzzék a telet, vagy a lányok hajának meghúzása, hogy nőjön a kender. A felvonulók sokszor különböző zsáneralakot jelenítettek meg, ilyen például a cigány, koldus, zsidó, borbély, vőlegény, menyasszony alakja, ill. különböző állatok (medve, kecske, ló, gólya). A maszkos falujárások talán legismertebb példája a mohácsi busójárás, de idesorolható a bakkuszjárás (Ipoly mente), amikor a legények táncolva, mókázva járták végig a falut, a menetben pedig kocsikerékre szerelt női és férfi bábut húztak magukkal. Sokfelé halottas játékot, farsangtemető szokást is adtak elő ilyenkor. A halottat nemcsak élő személlyel, hanem szalmabábbal, döglött állattal, koporsóval stb. helyettesítették. A telet/farsangot jelképező szalmabábut miután végigvitték a falun, elégették, vízbe dobták vagy betemették hóba, vízbe, sárba. Erdély több helyén (pl. Udvarhelyszék, Gyergyó) húshagyókedden adták elő a dúsgazdagolás vagy ördögfarsangolásnak nevezett többszereplős misztériumjátékot, amely a bibliai Gazdag és Lázár példázatát dolgozza fel párbeszédes formában.
Magyarországon is élt az Európa-szerte ismert szokás a böjt és a farsang jelképes, tréfás küzdelme, a Cibere vajda és Konc király viadala. Magyarországon már a 16. századból vannak feljegyzések, legtovább Erdélyben maradt fenn, ahol a farsangi szokások keretében szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet. Konc király a húsnak, a féktelen evés-ivásnak, a szórakozásnak, a farsangnak, míg Cibere [4] vajda a zsírtalan ételeknek, mulatozásról való lemondásnak, a böjtnek a megtestesítője. A hit szerint Cibere vajda és Konc király vízkeresztkor és húshagyókor harcol egymással. Vízkeresztkor Konc király kerül ki győztesen, elkezdődik a farsang, húshagyókedden Cibere vajda győz, vagyis a böjt veszi át a hatalmat a farsangi konctól. A Felvidéken Kiszileves és Sódor viadalaként nevezték a szokást.
A farsanghoz számos hiedelem, rítus kapcsolódik, többségük termékenység-, ill. termésvarázsló cselekedet. Ezek részint a köszöntők jókívánságaiban, a dramatikus játékok egyes mozzanataiban nyilvánultak meg, részint bizonyos, elsősorban a kender növekedésével kapcsolatos előírásokban (pl. legények magasra emelték a lányokat tánc közben, a húslevesbe hosszú laskát főztek vagy messzire utaztak, hogy nagyra nőjön,). Sokfelé elterjedt hit szerint húshagyókedden kell a vetnivaló kukoricát lemorzsolni, vagy bizonyos gyümölcsfákat és a szőlő négy sarkán egy-egy tőkét megmetszeni. Jellegzetes ételének, a fánknak is sokszor mágikus erőt tulajdonítottak, a Szerémségben pl. azért sütötték, hogy a vihar ne vigye le a háztetőt.
 
[1] A hamvazószerdát követő napon az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök a neve. A szlavóniai Kórógyon mondogatták: „Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon.”
[2] Az emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, a földművelés, a paraszti munkák istenét. Szokásban volt a szolgák megajándékozása, és bizonyos munkák ilyenkor tiltva voltak, a házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett.A mulatságok egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak. Ilyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is.
[3] Temesvári Pelbárt: Pomerium de Tempore. Augsburg. 1502. Régi Magyar Költők Tára III. 105.
[4] Erjesztett gabonalé, tipikus böjti étel az egyszerű és olcsó cibere leves.
 
Forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon
Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, Planétás Kiadó, 2. kiadás, 1997.
Ujváry Zoltán: Farsang. Néprajz egyetemi hallgatóknak 5. Debrecen, 1990.
Ujvári Zoltán: Játék és maszk: dramatikus népszokások. I. Debrecen, 1983.
 
További olvasnivaló:
Barabás László: Farsangtemetés a Sóvidéken: Egy székely népi dramatikus játék a XX. Században. In: Ujváry Zoltán (szerk.): Történelem, régészet, néprajz: Tanulmányok Farkas József tiszteletére. Debrecen, 1991.  315-330.
Barabás László – Pozsony Ferenc – Zakariás Erzsébet (szerk.): Erdélyi és partiumi farsangok. Kriza János Néprajzi Társasaág évkönyve 4. Kolzsvár, 1996.
Jávor Kata: Asszonyfarsang Mátraalmáson. Népi kultúra – Népi társadalom II-III. Budapest, 1969. 265-294.
Pozsony Ferenc: Erdélyi farsangok. Korunk 2. 1992. 100-104.
Schindler, Norbet:  Karnevál, egyház és fordított világ. A 16. századi nevetéskultúra funkciójáról. In: Sebők Marcell (szerk.): Történeti antropológia: Módszertani írások és esettanulmányok. Budapest, 2000. 183-215.
Ujváry Zoltán: Farsangi népszokások. Debrecen, 1991.
Voigt Vilmos: Van-e karnevál Magyarországon? Létünk. 18/2. 1988. 257-266.

 
 

Bihari János Táncegyüttes | Budapest, 1072. Akácfa utca 32. | Tel,Fax: 06/1/322-2893

Linkajánló Írjon nekünk! Impresszum Laptető Vissza Nyitólap